TÚRA

URBEX

TEMETŐ

TEMPLOM

KASTÉLY / VÁR

ARBORÉTUM / FÜVÉSZKERT

Szekszárd-Bonyhád, túlélőtúra

by - május 07, 2016


Szokás szerint a túra nem úgy alakult, ahogy terveztük (legalábbis eddig nagyon kevés ment teljesen a terv szerint). Eredetileg csak egy kis 20-valahány kilométeres kanyart tettünk volna meg Szekszárdtól Szekszárdig a dombságban, csak azt nem tudtuk, hogy az összes útvonalat és jelzést átvariálták.

https://www.endomondo.com/routes/745277620

Facebook
Google+

Az átvariálásnak köszönhetően aztán sikerült Bonyhádig gyalogolni, több, mint 30 kilométeren keresztül. 
Az elején még nem is volt gond, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra jelzésén haladtunk egészen a Sötétvölgyben lévő Haramia-forrásig, onnan pedig a sárga jelzést követtük, ami elvileg visszavitt volna Szekszárdra, de egy idő után gyanúsan távolodtunk mindentől. Sikerült egy mocsáron is keresztül vergődni (nem tudjuk, kinek volt az ötlete arrafelé vinni az utat, de gratulálunk neki), egy fa rádőlt az útra és két oldalt víz volt mindenhol, szóval át kellett préselni magunkat alatta, de egy csomó felázott földhöz is volt szerencsénk, ami néha csak simán csúszott, néha bokáig lehetett benne süllyedni. Végül már egyszerűbb volt Bonyhádig gyalogolni, mint visszafordulni. Már csak attól tartottunk, hogy lesz-e még visszafelé busz, de sikeresen elcsíptünk egyet. A buszon ülve aztán átvészeltünk egy durva felhőszakadást is.
Összességében egy nagyon jó nap volt, rengeteg anyázással, de megcsináltuk és túléltük. A táj gyönyörű a szőlőkkel, a Bati-kereszt kilátóról nagyon jó a kilátás és akinek kedve van, grillezhet és sütögethet is mellette, a Sötétvölgy tényleg sötét, a Haramia-forrás környéke elég ijesztő, a Ladomány melletti Halastavak kellően hangulatosak a dombokkal és vízimadarakkal.

Még Szekszárdon, az autóbusz-pályaudvartól indultunk a kék jelzésen.

Hangulatos utcák, borospincékkel.

Innen is jó a kilátás.



A hátunk mögötti táj.

Elég sűrűn van a jelzés.

Helyi nevezetesség a Fáradt kapa nevezetű késdobáló... (és nem volt nyitva!)

Elhagyott borospince, rengeteg van az út mellett.

Fáradt kapa volt már, most jön a Vass-villa...

Csinos májusfa.

Nem aprózták el a jelzéseket.

Ezt a májusfát kicsit túltolták.

Szépen felújított környék.

A Remete kápolnából ennyi látszik a kapuból, mivel nem volt nyitva. Azért mi találtunk egy alternatív útvonalat...

Bejárat a Remete kápolnához.



A Remete-csurgó. Gondoltuk, megnézzük, hogy hova vezet a lépcső.



A lépcső egyenesen a Remete kápolna hátsó bejárata és a Kálváriához vezet, ami egy meredek domboldalon van. Ennyit a zárt kapuról...



Padsorok szabadtéri miséhez, bár a padok hiányoztak.

Remete kápolna.








Kíváncsi tücsök.


Egy sírkövet meghagytak az egykori temetőből.


Innen is szép a táj.

Ilyen is van.

Továbbra is a kéken mentünk tovább.

Itt kezdett emelkedni az út.

Jellegzetes löszfal.


Útfelújítás, mellette elfértünk.

Kreatívan megoldották.

Kezdődik a borvidék.

Gyászbogár... sok volt belőle.





Meseházikó.



Rózsabogár.

Lázadó pipacs.


Itt elég rendesen emelkedett az út, ráadásul tűzött a nap is.





Szőlőtőkék minden mennyiségben.








Az egyik pincészet.




Talán harangvirág.





Gyalogcincér.






Morcos madárijesztő.


Bati-kereszt.




Bati-kereszt kilátó.

Remélhetőleg nem firkálják össze...

A kilátón ilyen táblák mutatják, hogy merre mit is látunk. Nagyon jó ötlet.

Jó volt látni, hogy a sütögetőhelyet rendeltetésszerűen használják, szemetelés nélkül.










Méhkaptárak.










Fejetlen szitakötő.

Szurdik. Mintha egy alagútban sétálnánk... Mivel a nap alig süt be, sok helyen nem száradt fel teljesen a talaj az esőzések után és csúszkáltunk a sárban. Esőben félelmetes lehet, ahogy a löszfalról lezúdul a víz.








A szurdik őrzője. Valakinek sok ideje volt.






Kiértünk a fényre.


Megint szőlők.






Méretes hangyaboly, bár a képen nem látszik.


Ösztörűs veronika.

A Sötétvölgy felé ereszkedtünk le. A föld kegyetlenül csúszott, de úgy voltunk vele, hogy ha valakik a nyomok alapján bringával lejutottak, mi is meg tudjuk csinálni.



Bíboros kosbor. Alig láttunk néhányat.






Leértünk a völgybe. Teljesen jogos a "sötét" jelző.




Sötétvölgyi Gyermektábor. Sokan voltak, talán valamilyen zenetábor lehetett a hangokból ítélve. (Azért az elég vicces, hogy pont egy völgybe rakták a tábort, aminek nem véletlenül Sötétvölgy a neve... )


Elég korrekt táblák, bár nem túl egyértelmű sok esetben.



Még mindig a kéken mentünk a Haramia-forrás felé.

Itt is sár.




Talán zsálya?





Ez a rét gyönyörű volt, tele sárga virággal.


Végre találtunk egy pihenőhelyet, már nagyon éhesek voltunk.


Konyhaművészet turista módra.





Nem mai darab...

Haramia-forrás környéke.





A sárga jelzés követtük innen.



Nagyon jó a víz! Jól fel is töltöttük a palackokat.



Van valamilyen fura érzése az embernek az itteni fák között... 





Ez legalább jópofa "rongálás".





Mumifikálódott állat az út közepén, talán borz?

Ganajtúró.

Óriási hangyaboly.





No itt már érdekes volt haladni.









Kiértünk a sűrűből. Legalábbis egy időre.





Gyönyörű táj kezdődött innen.







A cincérek jól érezték magukat...



Mikor ide jutottunk, gyanús volt, hogy tovább kellene menni az úton, de semmi jelzést nem láttunk (talán piros volt régen), viszont a sárga is visszafelé vitt volna elvileg, így átvágtunk valaki földjén a sárga jelzést követve.



Itt még csak egy ragadozómadarat láttunk, aztán lett több is.






Ladomány temploma. Határozottan nem Szekszárd felé tartottunk...









Oldtimer traktor.




Nagyon cuki volt a gömb alakú fenyőcsemete.





Megérkeztünk a Halastavakhoz. Fogalmunk se volt, merre járunk, de itt már alaposan elfáradtunk. És a neheze még ezután jött...
















Ladománytól normális út vezetett idáig, aztán egyszer csak balra kellett fordulni, bele a sűrűjébe.

Itt még egész szép is volt a táj, leszámítva az itt-ott láthatatlanul megbúvó pocsolyát és a gazt...

... meg a nyárfák milliónyi szöszét.

Sok képet nem csináltam, nem volt energiám. Nem tudtuk eldönteni, hogy kiáradt-e a patak és attól borított mindent víz, vagy ez egy teljesen normális állapot. Legtöbbször fűcsomóról fűcsomóra próbáltunk lépni, ugrani, akárhogy eljutni, hogy ne süppedjünk bele bokáig a vízbe és sárba. Ráadásul az egyik szűk víz alatt álló ösvényre rádőlt egy egész fa, ami alatt egyesével próbáltuk áttuszkolni magunkat, amit a hátizsákok is jócskán nehezítettek. Hulla fáradtan nem volt jó poén, bár legalább hatalmas volt a sikerélmény, amikor kijutottunk innen. Amúgy szívesen elbeszélgetnék azzal, aki ide tervezte az útvonalat.

Bal oldalt sártenger, jobbra mélység. Igyekeztünk nem belecsúszni.



Egy kicsit nyugalmasabb talaj és táj.


Birkaakol. Nem tudtuk eldönteni, hogy elhagyatott-e. A környék nem volt túl bizalomgerjesztő (a szálláson a portás mondta, hogy elég sok az orvvadász a környéken).

Mikor azt hittük, hogy több meglepetés nem érhet minket, majdnem sikerült a sárban hagyni a bakancsot. Nagy ragaszkodott hozzánk a föld...



Azért ez a tábla elég sokkoló volt. Főleg, hogy már ment le a nap és még vissza kellett jutni Szekszárdra és már alig vonszoltuk magunkat.




Erre az információra valahogy nem voltunk kíváncsiak... (de azért jó poén) 

Kastélyféle, zárva volt, a jelzés meg közvetlen előtte. Nem jöttünk rá, hogy mi ez.



Az erőnk ugyanabban a stádiumban volt, mint a nap... az utolsókat rúgtuk...


A Völgységi-patak Bonyhádon... örültünk neki, mert innen már közel volt az autóbusz-pályaudvar.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

0 Hozzászólás